A légi közlekedés, a helikopteres, drónos utazás jelenthet megoldást – a nem túl közeli – jövőben a világ nagyvárosainak közlekedésében a forgalmi dugók mérséklésére – mondta Zsótér Márton közlekedési, infrastruktúra és energetikai tanácsadó.
2019. december 03. 16:19
3 p
0
0
6
Mentés
Hozzátette, hogy a technológia feltételek már adottak, de a közlekedés szabályozására még nincs terv, és az első járművek is csak
5-10 év múlva jelenhetnek meg,
bár vannak olyan startupok, amelyek öt éven belül ígérik termékeik piacra dobását.
Biztonságos és olcsó megoldásra, az önvezető technológia alkalmazására és nagyfokú automatizálásra lesz szükség a rendszerben – mondta, és megjegyezte, hogy a stabilabb működés érdekében a prototípusokat több rotorral látták el, az árcsökkenést pedig elektromos hajtás beépítésével érték el.
Elsősorban a 10 millió lakos körüli nagyvárosokban, Dél-Amerikában, Ázsiában jelenhet meg elsőként ez a közlekedési forma – ismertette, és példaként említette, hogy Sao Paulóban már most is napi több ezer helikopteres utazás van a repülőtér és a belváros között, tíz percre csökkentve az autóval másfél órás közlekedési időt.
A szolgáltatás egyelőre a tehetősek kiváltsága,
egy út 200-300 dollárba kerül, de egy új cég azt tervezi, hogy öt éven belül New Yorkban 70 dollárból és 6 percen belül lesz lehetséges eljutni a belvárosból a repülőtérre – mondta Zsótér Márton.
(MTI)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Miközben Zelenszkij szerint Kína fegyverekkel és lőporral támogatja Oroszországot, Moszkva ideiglenesen visszaállítja Volgográd és Szentpétervár szovjet kori neveit a Győzelem Napja alkalmából.
Hadházy Ákos már annyira otthonérezte magát az Erzsébet hídon, hogy még azt is kikotyogta, hogy akinek átadja a szót, rögtön a brüsszeli a bürokratákhoz szalad.
A nagyvárosi tömegközlekedést egyszerűen meg lehet oldani:
1. A nők maradjanak otthon a gyerekü(ei)kkel.
2. A gyerekek minden másnap menjenek csak iskolába. Az egyik nap az iskolában átveszik az újat, a másikon otthon az anyjuk felügyelete mellett megtanulják.
3. A férfiak közül csak azok menjenek munkába, akik dolgoznak is. Akik csak a fizetés kledvéért járnak be, mardjanak otthon és alanyi alapon szedjék a pénzt.
Ezzel legalább 1/3-ára csökken a városi forgalom. A gyorsasága viszont legalább háromszorosára, de inkább hatszorosára nő.
A városi utazásra költött pénz pedig megmarad a családoknak.